SZAKÉRTŐI SZEMMEL: SZEMÉLYRESZABOTTSÁG ÉS SZAKÉRTELEM

Jaksa Petra

JAKSA PETRA, SZÉPSÉGSZERKESZTŐ ÉS CLEAN BEAUTY BLOGGER KIPRÓBÁLTA AZ MBR SEBUM REGULATING ARCKEZELÉST

Számítottam rá, hogy professzionális élményben lesz részem, gyönyörű környezetben, de azt én sem gondoltam, hogy egy itthon valóban egyedülálló, igazán rám szabott kezelést kapok, ami azonnal látványos eredményt hoz. Emellett tökéletesen elkényeztettek, és megint tanultam valamit a bőrömről is.

Az MBR Cosmetics-ről bevallom, nem nagyon hallottam korábban, de ahogy utánaolvastam, igencsak felkeltette az érdeklődésem ez a német gyökerekkel rendelkező, professzionális luxus dermokozmetikai márka. Eredetileg egy MBR Fresh Up treatment-re jelentkeztem, de miután lekísértek a SPA részlegre, ahol a kezeléseket végzik és bemutatkozott a tündéri kozmetikus lány, Jenny, rögtön azzal kezdte, hogy semmi nincs kőbe vésve, mindig a vendég aktuális bőrállapota alapján dönti el, milyen termékeket fog használni. Azonnal tudtam, hogy jó kezekben leszek, hiszen számomra rendkívül fontos, hogy engem lásson a kozmetikus, az én bőrömet kezelje, és ne csak egy általam kiválasztott kezelést bonyolítson le rajtam rutinból. 

A nyugalom szigete

A város zaja és a reggeli rohanás pillanatok alatt egészen távolinak tűnt a kellemes, meditatív zenét hallgatva, a meghitt, stílusosan berendezett SPA előterében. Megkínáltak teával, átöltöztem, és (életemben először) felfeküdtem a fűtött kezelőágyra. Jenny alaposan megvizsgálta a bőröm, közben pedig megkérdezte, hogy mik az alapvető bőrproblémáim és milyen termékeket használok. Nagy örömömre megállapította, hogy a bőröm feszességével nincs probléma, tíz évet is letagadhatnék, ellenben rozáceára, szeborreára és aknéra is hajlamom van és látszólag igen vékony, érzékeny az arcbőröm. Ezután mesélt egy kicsit az MBR Cosmetics-ről. 

Megtudtam például, hogy a termékek mögött nagyon komoly kutatás-fejlesztés áll, nemcsak bőrgyógyászok, de többek között orvos-esztétikai szakemberek, biokémiai és mikrobiológiai szakértők is részt vesznek a fejlesztési folyamatokban. A szakértő csoport anyagi korlátozás nélkül döntheti el, melyik hatóanyag-kombinációt és recept változatot választja. A szemük előtt pedig minden egyes termék esetében a bőr öregedésének csökkentése lebeg, így az arclemosóktól kezdve a szérumokig minden készítmény a legkiválóbb anti-aging hatóanyagkombinációt tartalmazza, a legmagasabb koncentrációban. És ha ez még nem volna elég, mindezek mellett organikus, parabénektől, ásványi olajtól, PEG-ektől, ftalátoktól és mesterséges illatanyagoktól mentes készítményekről van szó, melyeket a kismamák is bátran használhatnak. 

Hatékony mégis gyengéd termékek

Jenny első lépésként a Two in One arclemosóval tisztította meg az arcom, ezután a Beta-Enzyme bőrápoló géllel kente be vékonyan a bőröm. Érdekes meleg érzést tapasztaltam, de közben egyáltalán nem pirosodott ki az arcom, ami nálam meglehetősen ritka. A kozmetikusok réme vagyok, ugyanis szinte bármitől képes lángra gyúlni a bőröm, amitől ők rendre megijednek, majd kétségbeesetten próbálják “oltani a tüzet”... Mint megtudtam, ez egy enzimes peeling, és a legérzékenyebb bőrön is bátran használható. Boldogan konstatáltam, hogy még az enyémen is. Ezt követte a Starter Facial Booster és a Normalizing Lipid & Sebum Care szérum, ami kimondottan a faggyúmirigyek működését hivatott normalizálni, nyugtató, gyulladáscsökkentő hatású. Én csak annyit éreztem, hogy egy elképesztően gyengéd, könnyed gél terül el a bőrömön. 

Következő lépésként a ráncokat vettük célba: életem legjobb arc, dekoltázs- és hátmasszázsát kaptam, miközben a bőrsejtjeim megújításán munkálkodott az Optimal Lift Serum. Jenny elmesélte, hogy ez egy kifejezetten lifting hatású masszázs, melyhez a finom ujjain túl két kristály hengert is alkalmazott. Először az arcom egyik oldalán végezte el a mozdulatokat, majd hozott egy tükröt, hogy megnézhessem, látom-e a különbséget. Alig hittem a szememnek! Az arcom egyik fele, amin a masszázst végezte láthatóan megemelkedett, a szemöldököm is szemmel láthatóan “feljebb” került, a vonásaim, finom ráncaim kisimultak. 

Természetesen nem maradtam féloldalas, Jenny az arcom másik felének “liftingeléséről” is gondoskodott. A sor végén még egy fehér agyagos, tápláló arcmaszk következett, majd a csodás illatú, érzetű Cream Speciallal és a dehidratált ajkaimnak azonnali enyhülést hozó Basic Lip-ID ajakbalzsammal zárta a kezelést. 

Királynőnek érezhettem magam... 

Az egy órás olyannyira ellazultam és átszellemültem, hogy bár közhely ilyet mondani, de mikor kiléptem a kezelőszobából, tényleg úgy éreztem, hogy két méterrel a föld felett lebegek. Kellett egy kis idő, míg magamhoz tértem... Hiába volt ez egy faggyútermelést szabályozó arckezelés, a bőröm soha nem volt még hidratáltabb érzetű, a természetes ragyogásról, amit pluszban kaptam, nem is beszélve. Amellett, hogy kitüntetett figyelemben volt részem, úgy éreztem, hogy valóban szakértő kozmetikus kezei között szépülhettem, aki egy pillanatra sem bizonytalanodott el abban, hogy mit miért használ a bőrömön. A gyönyörű környezet, az odafigyelés és a kezelés utáni ajándék aszalt és friss gyümölcsökből álló snack pedig gondoskodtak róla, hogy néhány órára valóban “királynőnek” érezhettem magam.

Jaksa Petra, beauty editor & clean beauty blogger // @peonilla

GIVE YOUR INBOX AND YOUR LIFE
the Beautypest it needs.

Beauty.Pest.Brow. newsletter

Subscribe to Beauty.Pest.Brow. newsletter feed

Woman of the month

November
by admin
November   Hány éves vagy? 41
T